A testvérvárosi kapcsolat kialakulásának története
… kivonat a „10 éves testvérvárosi kapcsolat“című információs füzetből, Józsa László, Tápiógyörgye korábbi polgármesterének írása
Az első szakasz
1993 körül meglátogatott Seres Sándor barátom és elmesélte, hogy egy kedves barátja, Dr. Ódor László magyar nagykövet lett Svájcban. Ódor gyakran meglátogatja őt és nagyon kedveli a falunkat. Azt érdezte, hogy volna-e kedvem találkozni vele.
Termszetesen szeretnék vele találkozni, válaszoltam, add meg nekem a címét és felveszem vele a kapcsolatot. Rövid levélváltás után létrejött a találkozó, melynek keretében megismerhettem a Nagykövet urat és kedves feleségét. Rögtön az első találkozás alkalmával szóba került, hogy községünk néhány tagja Bernbe látogatna, ahol a nagykövetség programot is szervezne a delegációnak.
1993 tavaszán hivatalos meghívást kaptunk a Nagykövet úrtól. Ezt követően összeállítottunk egy delegációt, (Nagy Zoltán, Németh lstván, Boda András, Bálint József és Gálbacs Károly személyében), akik májusban Bernbe utaztak. A delegáció a nagykövetség által szervezett program keretében látogatott el Wünnewil-Flamatt-ba. A látogatás tapasztalai és a nagykövetség közvetítő munkája kapcsán érdeklődés alakult ki mindkét fél részéről. A szimpátia egyre erősödött. Barátságos levélváltásba kezdtünk a Wünnewil-Flamatt-i képviselőtestülettel és küldtünk nekik egy német nyelvű leírást is Tápiógyörgyéről.
A második szakasz
1994 nyarán két vendég érkezett hozzánk Wünnewil-Flamatt-ból. Racionális és ésszerűen gondolkodó emberként, a saját szemükkel szerették volna látni, hogy hogyan élünk valójában. A két vendéget - Franz Baumeiert és Beat Buchelit a budapesti repülőtéren fogadtuk. (Előtte nagyon izgultunk, hogy hogyan öltözzünk fel a nagy eseményre: frissen vasalt öltönyben, nyakkendővel, vagy anélkül?)
Jó napot! – köszöntött Franz Baumeier, amint megpillantott. Miként később elmesélte, találkozásunk előtt már elkezdett magyarul tanulni.
Ottlétük alatt bemutattuk községünket, jót és kevésbé jót egyaránt. Meglátogattuk intézményeinket, megmutattuk a gázvezetéket, melyeket akkoriban fektettek és a szövetkezetek romos épületeit. Ezután ellátogattunk a pusztába, a Hortobágyra és a hazafelé vezető úton Tiszaroffnál a régi komppal keltünk át a Tiszán. Vendégeink személyében szimpatikus, érdeklődő és kedves embereket ismerhettünk meg. Összebarátkoztunk és kértül őket, hogy haza utazásuk után kedvező híreket vigyenek rólunk, mivel tudtuk, hogy beszámolójuk nagy jelentőséggel fog bírni az esetleges partnerkapcsolat létrejöttében.
A harmadik szakasz
Svájci látogatásunk után felgyorsultak az események. A képviselőtestület és az akkori polgármester, Paul Kölliker meghívására még ugyanabban az évben Wünnewil-Flamatt-be utaztunk (Nagy Zoltán, Bálint József, Gálbacs Károly és jómagam).
Egy újságban meghírdetett felhívás segítségével szerveztek nyílvános gyűlést, hogy egy lehetséges testvérvárosi együttműködésről lehessen tárgyalni. Azt mondták, ha senki, vagy túl kevés érdeklődő jön el a gyűlésre, akkor meghiúsulnak a tervek. De máshogy történt. Még az esemény szervezői is meglepődtek, hogy milyen nagy volt az érdeklődés. Paul Kölliker köszöntötte a nagyszámban megjelenteket és bennünket. Beszédében Tápiógyörgye polgárait szimpatikus és érdeklődő embereknek mutatta be,. Ezután Csizmadia Miklós a nagykövet tanácsosa tartott előadást a magyar történelemről, illetve Magyarország jelenlegi helyzetéről. Ezután én kaptam lehetőséget, hogy bemutassam Tápiógyörgyét. Szavaimat Louis Bischoff úr fordította németre (Bischoff úr tökéletesen beszél magyarul, mivel az akkori svájci konzul fiaként Budapesten nőtt fel). Néhány évvel ezelőtt magyar állami kitüntetést kapott kiváló a svájci-magyar kapcsolatok előmozdítását segítő munkásságáért.
A találkozót Beat Bucheli Tápíógyörgyéről tartott szép és poztív, diaképekkel tarkított előadása zárta.Ezután kérdéseket tettek fel, melyeket megválaszoltunk és ahogy emlékszem, válaszaink kielégítőek voltak. A jelenlévők a testvérvárosi kapcsolat mellett döntöttek, több, mint 60 fő nyilatkozta, hogy személyesen is szívesen részt venne az együttműködésben.
Az aláírt szerződés
Záró gondolat
A különböző szakaszok felsorolását (eredmények, sikerek, barátságok) sokáig lehetne sorolni. Ezt biztosan megteszik a többiek. Az én feladatom az volt, hogy a kezdetekről beszéljek, melynek során a „születés körüli izgalmakat“ mutatom be.
Ésszerű cselekedetek (melyekre már fent utaltam) és a dolgok kedvező alakulása kétségtelenül hozzájárultak a testvérvárosi kapcsolat kialakulásához. Mi történt volna, ha Seres Sanyi anno nem keresett volna meg engem? És ha Ódor László azt gondolta volna, hogy látott már megbízhatóbb fickókat is, mint ezek Györgyéről (vagy Wünnewil-Flamatt-ból)? Vagy mi történt volna, ha a mi kis delegációnk nem utazott volna Wünnewil-Flamatt-ba?
A véletlenek sorának felsorolását sokáig lehetne folytatni.
Én úgy gondolom, hogy a kapcsolat kialakulásában a jó akarat, az eltökéltség és sok ember alapos munkája jászották a legnagyobb szerepet. De talán egy nagy adag szerencsére is szükség volt, talán a gondoskodó sors keze is benne volt, vagy egy angyal segített bennünket. A jó dolgokban ilyesmi elképzelhető. És ez egy jó dolog.
Prof. Dr. Ódor László gondolatai
A testvérvárosi kapcsolat kialakulásában Prof. Dr. Ódor Lászlónak fontos szerepe volt. Akkoriban ő volt a magyar nagykövet Svájcban. Íme az ő gondolatai a testvérvárosi kapcsolat kialakulásáról.
A 90-es évek elején (közvetenül a rendszerváltás után) Tápiógyörgye akkori polgármestere (Józsa László) jelentkezett nálunk a berni magyar nagykövetségen, hogy keressünk egy testvérvárosi kapcsolatot számukra Svájcban. Ez – én azt gondolom - Wünnewil-Flamatt-tal nagyon jól sikerült. A – remélhetőleg – kétoldalúságon nyugvó kapcsolat Tápiógyörgye és Wünnewil-Flamatt között 1995-ben kezdődött és meglátásom szerint 20 évvel később is rendkívül hatékonyan működik, melyre a magyar partnernek most nagyobb szüksége van, mint valaha. Nem elsősorban dologi, vagy tárgyi téren, mint inkább szellemi alapon, mint egy „mentális fecskendő“ Svájcból (a magyar falu szemmel láthaóan krízis időszakot él meg és meglátásom szerint a Svájcból érkező támogatás a krízis megoldásának nagyon kedvező lehetősége).
Prof. Dr. Ódor László gondolatai Magyarország történelméről
A magyar törénelem belső logikája alapján a svájci történelem ellentéte. A magyarok (anno ugyan 7 törzsből álló, de kultúrálisan és szervezetileg egy nép, melyre azóta is jellemző az ömagukról alkotott egységes kép) magukat a mai napig egy bevándorló népcsoportnak tartják. A magyarok önmagukról alkotott képe a történelemben ennek a 7 törzsnek a Kárpát-medencébe való bevonulásával kezdődött, melyet „Honfoglalásnak“ nevezünk. Mindez 896-ban történt. A nomád magyarok közel 100 évig kalandoztak egész Európában (így Baselben és St. Gallen-ben is) és szövetségekben harcoltak. A kereszténység felvétele 1000-ben stabilitást eredményezett. Az első, megkeresztelt, keresztény fejedelem, Vajk alapította a Magyar Királyságot. Istvánként, akit később szenté avattak, vonult be a magyar – európai történelembe. A magyar dinasztia tehát megalapította és megerősítette a magyar államot, Európa keresztény bástyáját, mely tulajdonképpen egy multikulturális állam volt a Kárpát-medencében. A térség sokáig kelet és nyugat közötti ütköző zónaként állta meg a helyét, több alkalommal támadták keletről, például 1241-ben a mongolok, majd a 16. század elején az oszmánok (törökök) 150 évig tartó megszállása következett. A 14. századtól kezdődően a nagy európai dinasztiák uralkodói foglalták el a trónt Magyarországon, míg 1526-ban a Habsburgok – akik a jelenlegi Svájc területéről származtak - vették át az ország vezetését. A magyar nép azonban nem tudta megtalálni a helyét ebben a laza, föderális szerkezetben és folyamatos lázadások, felkelések, majd forradalmak törtek ki (1703-ban majd 1848-ban), míg végre sikerült egy megállapodást létrehozni a Habsburgokkal és 1867-ben megalapították az Osztrák-Magyar-Monarchiát. Ezt a többnemzetiségű államot, mely az osztrák és a magyar részből állt, az első világháború után a párizsi béketárgyalások keretében eltörölték. Ezt Magyarországon a trianoni békeszerződésnek nevezik. Ez a „béke“, melyet a második világháború után Párizsban ismét megerősítettek, rendkívül meghatározta az utóbbi évszázad politikai hangulatát, az országok közötti, valamint a nemzetközi kapcsolatokat. A magyarok általános nézete szerint a második világháború után eladták az országot a szovjeteknek, az 1956-os felkelésben magukra hagyták és a rendszerváltás után sem értékelték „nyugaton“ az ország igyekezeteit. Egy általános csalódottság érzéstől vezérelve hosszú út vezet a szociális eltartó államból egy szabad (tehát egy önmagáért felelősséget vállaló) demokráciáig. Ez a fajta önkép nem mutat előre, különösen akkor nem, amikor egész Európa krízishelyzetben van – sőt, az általam nagyraértékelt Svájc is nehézségekkel küzd. Magyarország 2004 óta tagja az Európai Úniónak. Nem teljesen kritika nélkül, de tudatos megítéléssel megfogalmazva, a magyar nemzet még minig a nyugati világ kultúrális peremén lévő nép és ezért az egész EU kérdést másként kezeli, mint a történelmében folyamatosságot követő, szerves keretek között létrejött Svájc.
Még mindig azt gondolom, hogy Svájc számunkra, Közép-Kelet Európában példa értékkel szolgál. És még mindig meggyőződésem, hogy – miként azt könyvem, a „Helvetismen” bemutatójának keretében egy újságírói kérdésre válaszoltam, - Svájcnak egy nagy hibája van: hogy nem mi magyarok alkottuk meg. Ezt a kijelentést most ezúton szeretném pontosítani: Svájc hibája, hogy nem közösen alkottuk meg - Wünnewil-Flamatt és Tápiógyörgye, meglátásom szerint, pontosan ezt teszik – sikeresen és hatékonyan, amit ezúton is kívánok nekik a jövőre nézve.
Prof. Dr. Ódor László